Vannak azok a napok, amikor szó szerint ki kell rugdosnom magam az ajtón. Szar időjárás, felhős ég, félhomály, szabadnapom van, legszívesebben egész nap ágyból nézném a tévét. Lehetőleg valami gejlédes-nyálas romantikus film és forró csoki ivása lenne az egész napi program. Ilyenkor mindig egy vékony hajszál választ el attól, hogy kibúvót találjak az aznapi futásadag alól.

A mai nap is pont ilyen volt. 0 fok, fentebb ecsetelt nehezítő tényezők. Plussz az elmúlt 2 napban nem nagyon tudtam aludni, ma reggelre sikerült csak kipihennem magam. Meg amúgyis, NYÜSSZ! Így, csupa nagybetűvel! Másik mentség még, hogy ugye a 3 hetes mikrocikluson belüli pihenő hetem van, jajha kihagyom nem lesz semmi gond. Na persze.

Van az a mese Münchausen báróról. Az, amikor a lovával beszorul a sárba vagy mi, nem tud a ló kikecemeregni. És akkor Münchausen báró megfogja a saját haját és annál fogva kihúzza magukat a sárból. Ezt most szemléltetnem kell, mert haha, ilyen kevésbé motivált reggeleken pont így érzem magam. :)
Mert mit csinál ilyenkor az ember lánya? Tényleg, mi tis?
Eszébe jut a saját hiúsága: "Afene, ha nem megyek el futni, akkor az ismerőseim le fognak nézni, hogy ennyi közösségi oldalon megosztott futókilométer után most csak így puff vége." - konklúzió: van haszna, ha neten osztod az ismerősöknek a futásaid. :D
Meg eszébe jut a célja: Balaton körbefutása, első maraton lefutása, IronMan teljesítése...
Végül elküzdöd magad a szekrényig, ahol a sportcuccaid tartod, kinyitod az ajtót és ott van kiragasztva, csupa nagy betűkkel a mondatom: "Ha könnyű lenne, mindenki meg tudná csinálni!"

Ennyi kellett, nem több, maratont meg IronMan-t akarok, le a picsogással, csak 10 kili van mára, amazon vagyok meg menő csaj meg ilyenek! Nem mondom, hogy megjött volna a kedvem, de a kötelességtudatom birizgálta az agyamat, úgyhogy felhúztam a futócuccokat és indulás. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem nem az unalmas Bikás parkos körbefutást választom, hanem a Budai rakpartosat, az mégiscsak változatosabb, jobban fog telni az idő.

Edzészóna, zsírégető funkció, 6:15-ös kilométernél nem szabad gyorsabban futnom. És mikor megtalálta az órád végre azt a nyomorult műholdat, elindítod a zenei lejátszási listát és megteszed az első futólépéseket...akkor van mikor csoda történik.

Pakoltam egymás után a lábaimat és az agyam elhallgatott, a testem átvette az irányítást és van az az érzés, mikor suhansz. Nem, nem futsz, suhansz, könnyen, rugalmasan, egyszerűen! Teljesen elhallgattak a gondolataim, minden porcikám kívánta a futást. Az eszméletem kicsit visszajött valahol 2 kilométernél, mikor észrevettem hogy elszaladt a pace-em, 6:05 és még így is nagyon vissza kellett fogjam magam, mert az izmaim könyörögtek a gyorsaságért! De ma nem számított edzészóna, terv, ez igazi élményfutás volt! Végig a rakparton, át a Lánchídon, kerülgettem a turistákat, gyönyörködtem a téli Budapestben, teljesen felfrissülve értem haza.

Ad ez a sport egy gyönyörű ajándékot mindenkinek, aki csak űzi. Megadja azt a lehetőséget, hogy egyszercsak elérj egy pontot, amikor a lelked teljes harmóniába kerül a testeddel és 10 kilométer nemhogy fárasztó, hanem épp pihentetővé válik. Élvezed a hideg szelet az arcodon, vigyorogsz mikor egy jófej kutyus elrohan előtted egy nála kétszer nagyobb bottal a szájában és el sem tudod képzelni, hogy bármi miatt is stresszelnél a mai napon. Nincs ilyen sok pillanat, talán havonta egy és közte sok-sok fárasztó edzés van. De minden egyes ilyen futás hozzád ad egy olyan plusszt, amit senki sem vehet el tőled: a motiváció alapját, hogy elérd a kitűzött célod, legyen az az első kilométer lefutása, vagy az IronMan teljesítése. Ez a mai pont ilyen volt. Az átélt érzés emléke mindig löketet fog adni.

Azt hiszem én most a legjobb úton vagyok, vezessen ez az út bármerre is!